2015. március 28., szombat

Február-Március összefoglaló egy kis Hanamival ☆〜(ゝ。∂)

Seeya minden kedves olvasónak! 😄

Igyekszem behozni a lemaradást, 申し訳ございません。(⌒-⌒; )

Még Februárban volt a Tokyo Marathon amin a párom is indult. Természetesen elkísértem a startig. Összesen 40km volt a táv és több tízezren indultak, a világ minden tájáról érkeztek profi sportolók illetve amatőr indulók is. A párom hobbi szinten fut, ha teheti hétköznap is elmegy kicsit kocogni munka után. Ezzel a maratonnal ki akarta próbálni, hogy mennyit is bír valójában és végigcsinálta a 40km-t! *büszkeséges* 

Először vonattal elmentünk ahhoz az állomáshoz, ahonnan mindenki rajtolt. Az állomáson feltűztem párom rajtszámát, utána az állomás kijáratából már láttuk a kaput, ahol a versenyzők bementek. Én tovább már nem kísérhettem Keitát, úgyhogy a kapunál átvettem a táskáját meg amit nem akart futás közben cipelni. Sok sikert kívántam neki aztán bement a kapun. Amíg ő futott, addig én átmentem vonattal ahhoz az állomáshoz, amelyik legközelebb volt a célhoz, és úgy beszéltük meg, hogy kávézóba beülve megvárom, mert akkora volt a tömeg, hogy másképp nem találtuk volna meg egymást. Addig én egy kis kávé mellett olvasgattam egy könyvet, amit magammal vittem.





Egyébként nagyon sok vicces jelmezbe öltözött egyének is indultak! Csak úgy, mert poén XD Batman és Pókember is képviseltette magát XD 

Keita a középmezőnyben végzett :3 De utána szegény nem tudott járni, annyira fájt a lába... Aggódtam, hogy másnap reggel egyáltalán fel tud-e kelni, de szerencsére kipihente magát és valahogy sikerült felkelni :D

Március 4.-én pedig (飲み会) közös céges ivászat volt, ami a Japán kultúra része. Bár hogy ez milyen rendszeresen van, cégtől függ. Van ahol hetente, de van ahol havonta mennek a kollégák együtt inni. Nálunk nagyobb eseményekkor van, ha új ember lépett be a céghez és így üdvözöljük (歓迎会), ilyenkor az újdonsült kolléga nem fizet, hanem meghívják őt. Vagy év végén van egy nagy közös koccintás a téli szünet előtt (忘年会). Az illem szerint a legfiatalabb (vagyis én) XD rendel illetve önt italt az idősebbeknek, mégpedig két kézzel és úgy, hogy az üveg címkéje felül legyen. A sört pedig úgy kell önteni, hogy habos legyen. De a japánok igenis nagyvonalúak, nem ugyanazzal a mércével mérik a született japánt és a külföldit. Miért? Mert ők is tudják, én is tudom, hogy soha nem fogom olyan tökéletesen csinálni, mint egy született japán. De akkor is mutatni kell a szándékot! Aminek ők nagyon szoktak örülni és tényleg jól esik nekik, ha egy külföldi legalább az ilyenkor szükséges alap illemmel tisztában van. Nagyon jó hangulatban telt az este és a felszolgált grill husika is mennyei volt *__*

A cég ahol dolgozok az egyik legnagyobb Japánban, és a feletteseim mind nagyon rendesek és segítőkészek! A cégemnél bizony jár a szabadnap nemzeti ünnepeken, illetve összesen három hét szabadság, Májusban, Augusztusban és Decemberben. Ezen felül van 10 nap fizetett szabadság, ha valaki esetleg lebetegszik. Túlóra általában a karácsonyi hajtáskor szokott lenni, November és December környékén, de más napokon 6kor megyünk haza.

Hozzá kell tegyem, az enyémhez hasonló cég még eléggé ritka Japánban, de már érezhető a változás az itteni munkakultúrában. Amiről rémhírek szoktak keringeni, az az itteni Black Company (ブラック企業). Ezek azok az általában kisebb cégek, amelyeknek jobban kell küzdeniük a bevételért, mint a nagyobb, nemzetközileg is ismert Japán cégeknek. Teszik ezt úgy, hogy nem sok szabadnapot adnak a dolgozóknak és előszeretettel NEM tartják be a munkáltatással kapcsolatos szabályokat. És az ilyen "fekete cégek" azok, amelyeknek dolgozói jobb esetben az éjszakai utolsó vonatot elérik. Rosszabb esetben egy Net caféban szállnak meg, ahol vannak kis elkülönített boxok matraccal, ahol pár órát alszanak és mennek tovább dolgozni. Hangsúlyozom, ez személyes vélemény és általánosságban beszélek. Minden azon múlik, hogy milyen céget talál az ember!  

Március 21én pedig elmentünk párommal megünnepelni a szülinapomat egy vacsival egy kínai étterembe az Omotesando állomásnál :3 Isteni finom volt! A Yin és Yang kettősségét jelképezvén, ilyen edényben hozták ki a leveseket:






Két különböző ízű levest hoztak, az egyik nagyon csípős volt, így főleg Keita evett belőle XD A másik viszont krémes volt, az volt az enyém XD Mellé hoztak friss zöldségeket és shabushabu husikát is, amit bele kellett mártogatni  a forró levesbe és aztán hammmm! Nagyon jó hangulatban telt az este! :3

Másnap, 22én vasárnap elmentünk Esztivel kosztümöt nézni Uenoba, amit egybe kötöttünk egy kis Hanamival :3 Olyan gyönyörű, amikor kezdenek nyílni a cseresznyevirágok!






Utána elmentünk egy üzletbe, ahol kosztümöket lehet venni és találtunk is Esztinek egy háromrészes szettet, szoknya, nadrág és blézer, nagyon csinos volt! *_*

(És ezúton is köszönöm szépen a finom tejbegrízt és a fülbevalót!) :3 

Igyekszem behozni a lemaradást, amennyire csak tudom, csak most ismét tanulnom kell, mivel a cég kérte, hogy tegyek le egy bizonyos IT vizsgát. Ennek örömére vettem a Daisoban egy új tolltartót és ceruzát, hátha meghozza a kedvemet a tanuláshoz XD



Még jelentkezek, addig is vigyázzatok magatokra és チュ~!