Indulás az álmaim felé

Seeya minden kedves olvasónak!

Elnézést kérek, hogy már ezer éve nem írtam, de még mindig él és virul a blog, meg én is és továbbra is Japánból jelentkezek :)

Sajnos az eddig használt drága Toshiba gépem úgy döntött, hogy megadja magát és nem hajlandó többet elindulni, pedig annyira a szívemhez nőtt a kicsike, de merevlemeze már nem bírta tovább valamiért. Most jutottam el oda, hogy szereztem egy másik gépet, ezúttal egy Panasonic laptop mellett döntöttem, a cégnél ugyanezt a típust használjuk és mindenki elégedett vele. Úgyhogy most szokjuk egymást :)

Húú, annyi minden történt itt velem közben, de csak szépen sorjában.

Ott tartottam, hogy a második Japán utamról fogok beszámolni, amikor is tanulni jövök egy nyelvviskolába (köszönet Kaorinnak, hogy egy remek iskolát ajánlott, ugyanis ő ugyanitt tanult). Akit esetleg érdekel, itt nézhet körül: http://www.manabi.co.jp/en/

Elfogultság nélkül, szerintem tényleg szuper jó iskola és több kurzus közül is lehet választani. Az iskola diákvízumot is tud biztosítani. Én is rajtuk keresztül igényeltem diákvízumot, illetve az intenzív kurzust választottam, heti húsz órában tanultam. Több itt tanuló külföldi diákkal is beszélgettünk, hogy az iskolában ki mit és milyen tempóban tanul, hát ők elcsodálkoztak, hogy mi a Manabiban már hol tartunk és milyen alaposan megtanítják a nyelvtant stb.   

Legelső sokkot természetesen én is akkor kaptam, amikor megláttam a kurzus árát... először nem is tudtam, hogy honnan fogom a tandíjat előkeríteni, de azt tudtam, hogy életem végéig bánni fogom, ha nem próbálom meg. A megoldás az lett, hogy amikor a főiskolámon szünet volt (nyári, téli szünet), akkor Ausztriába mentem ki dolgozni egy szállodába, mint recepciós és felszolgáló. Mivel az angol és német az erősségem (a matekról viszont inkább ne beszéljünk), ez tűnt a legjobb megoldásnak. Nagyjából 1 évet dolgoztam így Ausztriában, mire végre összejött a tandíj, a kollégium és a repülőjegy ára, illetve némi költőpénz. Úgy terveztem, hogy majd mellette diákmunkából próbálom finanszírozni magamat. (Természtesen ez nem ment olyan simán, úgyhogy a szüleim segítettek ki a bajból, de a munkakeresésről később).

Miután a főiskolán letettem az államvizsgát, 2012-ben még egyszer visszamentem Ausztriába egy nyári szezonra, de alig vártam, hogy vége legyen, mert a terv szerint 2012 Decemberében akartam indulni Japánba. Mivel a vízum igénylése elég hosszú folyamat, már Szeptember körül el kellett kezdeni a jelentkezést, papírok kiküldését az iskolába stb. Közben végre letelt a nyári szezon és Október végén mentem haza Magyarországra. Az iskola közben visszajelzett, hogy rendben találták a papírjaimat, már csak a tandíj kifizetése volt hátra. Amikor az megérkezett hozzájuk, akkor küldtek nekem egy dokumentumot, amellyel be kellett mennem a Japán Nagykövetségre, hogy kézhez kapjam a vízumomat. El se tudom mondani, hogy mennyire örültem, amikor a kezemben tarthattam a vízumomat, szó szerint ugráltam örömömben. Még most is emlékszem az útra való készülődés kellemes izgalmára és még most is könnyes lesz tőle a szemem :,) A repülőjegyet Dec. 12. indulással foglaltam le még Novemberben.

Az indulás előtti egyik hétvégén az unokanővéremnél tartottunk egy nagyon jó csajos hétvégét, ami mozizással, sok beszélgetéssel és karácsonyi sütéssel telt, némi szomjoltó társaságában :P

Ahogy lassan közeledett az indulás, úgy mentem át a rokonaimhoz és a legdrágább barátnőmhöz, Tiffanyhoz elköszönni, ami nagyon nem volt könnyű...

Az indulás kora reggelén (hajnalán...), apu és anyu vittek ki a reptérre. A csomagfeladás elég viccesre sikeredett XD

Kettő hatalmas bőröndött sikerült feladni, de nekem még volt egy nagy sporttáskám tele ruhákkal XD A check in pultos először azt kérte, hogy azt is adjam fel, de szép kék szemeimmel néztem rá és azt mondta, ha a táska belefér a pult melletti fém tartóba (amivel mérik a fedélzetre felvihető csomagot), akkor nem kell feladni. Na, apukámmal addig gyűrtük a táskát, amíg bele nem fért a tartóba XD A pultos végül feladta, és azt mondta "jól van, felviheted a gépre...."XD

Mielőtt átmentem volna a biztonsági kapun, a bátyám és a kis unokahúgaim még egyszer felhívtak telefonon, hogy elköszönjenek...... na akkor (is) nagyon meghatódtam.

Utána eljött az idő, hogy átmenjek a biztonsági kapun... mielőtt elindultam volna a kapu felé, anyu és apu még egyszer puszit adtak. Anyuék végig ott álltak amíg el nem tűntem a tömegben.

Mivel még volt egy kis időm a gép indulásáig, addig a duty free boltokban nézelődtem :) Aztán a hangosbemondóban hallottam, hogy megnyitották a beszállókaput!!! Máris száguldottam a kapuhoz. Szavakkal nem tudom elmondani milyen fantasztikus érzés volt meglátni a gépet :D Először Zürichbe repültem és onnan szálltam át a Tokyoi gépre. Még a fedélzeten bemondták, hogy a Tokyoi géphez melyik kapunál kell beszállni, úgyhogy simán ment az átszállás. Egy óra várakozás után végre felszállhattam az álmaimhoz repítő gépre! Szerencsére zökkenőmentes volt az út.

  

Na ez most nagyon hosszúra sikeredett....legközelebbi bejegyzésemben az iskoláról fogok beszámolni. Most pedig vacsi és megyek beájulni az ágyba :P